Mocsári Emma

Mocsári Emma vagyok, a monori Budai Imre Zeneiskola zongoratanára és korrepetitora, valamint a csepeli Egressy Béni Zeneművészeti Szakgimnázium  fúvós tanszakainak zongorakísérője. 2006 óta dolgozom a csepeli Konziban, ahol megismerhettem egy számomra teljesen új hangszert – a klasszikus szaxofont – és azt a nagyszerű tanárt és muzsikust, aki azonnal megszerettette velem ezt a csodálatos hangszert.                     Nagyszerű érzés számomra, hogy az elmúlt tizenöt év alatt felneveltünk egy olyan ifjú generációt, akiknek már a szaxofon az első hangszere és akik közben már maguk is zeneiskolai, szakközépiskolai, vagy főiskolai tanárok, illetve zenekari művészek lettek.   Puskás Leventével és tanítványaival számtalan koncerten, fesztiválon, kurzuson és versenyen játszottam együtt szép sikerekkel hazánkban és külföldön egyaránt.  Igazi öröm és megtiszteltetés számomra, hogy immár hosszú évek óta lehetek a nyári Klarinét és Szaxofon tábor állandó szaxofonos korrepetitora. Nagyon várom már az idei – remélhetőleg a békéscsabai hagyományokhoz hűen vidám hangulatú – új helyszínű tábort, ahol kiváló kollégáimmal és a lelkes fiatalokkal sok élvezetes munkában és kalandban lesz részünk.