
Seleljo Erzsébet 1983-ban született Ungváron, családja 1994-ben költözött Magyarországra. Zeneiskolai tanulmányait zongorán kezdte, majd 13 éves korában tért át a szaxofonra, első szaxofontanára az édesapja, Seleljo Jaroszlav volt. 2000-ben a keszthelyi Heliconi Ünnepségek fesztiváldíjasa lett, a 2001-ben megrendezett I. Országos Zeneiskolai Szaxofonversenyen pedig 1. helyezést és Jeuness-különdíjat nyert. Rövid ideig a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola szakmai tagozatán tanult, ez idő alatt I. helyezést ért el az I. Országos Szakközépiskolai Szaxofonversenyen 2003-ban. Szaxofon tanulmányait a londoni Royal College of Music-ban folytatta Kyle Horch növendékeként, ahol a bachelor és a master diplomát is megszerezte. A főiskolai tanulmányai során olyan világhírű szaxofonművészek mesterkurzusain játszott, mint Claude Delangle, Arno Bornkamp és Nobuya Sugawa, részt vett a London Sinfonietta, és a Royal Philharmonic Orchestra által szervezett iskolai workshopokon és közreműködött különféle kortárszenei projektekben. London után Erzsébet egy posztgraduális évet töltött Lars Mlekusch osztályában a Konservatorium Wien Privatuniversität hallgatójaként, 2011-ben pedig felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktori iskolájába, a doktori fokozatát 2018-ban szerezte meg.
2011 óta Erzsébet többször közreműködött a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistájaként, Glazunov és Dubois szaxofonversenyeit szólaltatták még, 2012-ben Virágh András Gábor Concertoját mutatta be és a Győri Symphonic Band kíséretében játszotta Hidas Sax Fantasy című versenyművét. 2013 óta a szlovákiai Quasars Ensembe-el játszik együtt, itthon pedig az UMZE kamaraegyüttes, a Concerto Budapest és több más zenekar szaxofonos közreműködője. Rendszeres kamarapartnere a zongorista testvére, Seleljo Irén, akivel Európa több országában felléptek már, továbbá a Duo SeRa szaxofon-hárfa duó tagja. Számos kamarazenei fesztiválon vett részt, mint például a Vibrate! Festival (Brassó), Opus Amadeus (Isztambul) vagy Academic Festival (Szentpétervár). Repertoárja a reneszánsz és barokk átiratoktól az eredeti szaxofonműveken át a 21. századi irodalomig terjed, több ősbemutató is fűződik a nevéhez. Seleljo Erzsébet a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szaxofontanára.